Végre találtam cinta (=öv) nevű halat. Már a régi görögök is tudták, hogy ezt meg lehet enni, egészen pontosan a legrégebbi fennmaradt recept fő összetevője ez a hal.
Szóval a szirakúzai Mitaikosz ehhez sajtot adott, amiért leszólta őt az Archesztratusz nevű költő, aki szerint a szirakuzaiak gyakran elrontják a jó halakat sajttal. A spártaiak szerint túl jól főzött, ez veszélyeztette a társadalmi berendezkedést. Száműzték, Athénban konyhaművészkedett tovább, míg meg nem halt.
A recept egy római idézet révén maradt fenn, a Deipnosophistae című hellenisztikus-zavaros műben található egyéb receptek és sok buzulás mellett. Ezt nem olvastam, bízva James Russel Lowell nevű költő kritikájában, aki szerint az idő múlásának köszönheti hírét ez a szegényes irodalom.
Baromi szálkás, ellentétben a legrégebbi európai gombaábrázolás főszereplőjével, a Lactarius Deliciosusszal. Ő egy herculaneumi freskón szerepelt, meg a mai ebédmenümben.
Rajta is veszekednek a szakértők tejtermékügyileg: a katalánok külön kiemelik, hogy vajat soha ne használjunk hozzá, a lengyelek pedig hagyományosan abban sütik. Ihletett költő nem szakértette még a kérdést, lehet hogy kéne írni erről valamit.
Én a katalán verziót készítettem el olívaolaj, friss petrezselyem és fokhagyma
közreműködésével. Ízletes.
Erre mind szakítottam időt a szakdolgozat mellett, amihez most visszatérek.
